Reggel tehát összecuccoltunk, csináltunk pár szendvicset az isteni felvágottból és sajtból, amit 2 nappal korábban vettünk, majd kocsiba vágtuk magunkat, és irány Ronda. Ronda egy szép kisváros egy nagy hegy tetején. Egy nagy szakadék szélén áll, nem is értem kinek van kedve odaköltözni, nehezen megközelíthető, mindig tép a szél, és alig van 2 lépésnyi sík felület. Mindenestre ez sem az ókoriakat sem a középkoriakat nem zavarta, idetettek egy várost.
 |
| From Andaluzia |
Először a város szélén álltunk meg, életre kávéztuk magunkat és megettük a szendvicseket, majd beljebb merszkedtünk,a turistás övezet felé. Ott jól összevissza járkáltunk, láttunk szép épületeket, bekukkantottunk templomba,
 |
| From Andaluzia |
De rondában mégiscsak az a legcsodálatosabb, hogy a szikla szélére épült. Csináltak is kilátókat, többet is, ahova ki lehet menni és megnézni körbe a tájat, 100 méterrel az ember lába alatt... nem mindennapi látvány. Főleg, ahogy az ember átnéz a szomszéd kilátóra, és látja, hogy az emberek a szakadék felett, egy egészen nevetségesnek tűnő kis kiugrón vannak, szinte a semmin járnak. Aztán átmegyünk a másik kilátóhoz, és onnan nézve meg az első kilátó tűnik picinek, és a semmi felett lógónak.
 |
| From Andaluzia |
 |
| From Andaluzia |
Magában a sziklafalban is van egy nagyobb rés, azt egy 2 emeletes híd szeli át, odalent valami víz csobog. A repedésben galambok szállnak, majd megpihennek a sziklafalon, sok kis szürkés folt a sárga sziklán. Ha az ember kiált egyet, akkor visszhangzik mindenhonnan a hangja. Nagyon olyan érzés az egész, hogy az ember a semmi szélén ül.
 |
| From Andaluzia |
De aztán persze kiderül, hogy a semmi nem annyira semmi, sőt annyira valami, hogy simán le lehet sétálni a város alá, a sziklafallal szembe, és megnézni onnan is. Na onnan aztán végképp irtó furcsának tűnnek a kis hangyák, akik 30 méterrel az ember feje felett pici fémdobozokban lógnak szinte a levegőben. Ugyanakkor a sziklafal mérete és hangulata elképesztő, és ekkor igazából még csak negyedútig vagyunk lefele, hátranézve még mindig szétterül a táj, látjuk az olajfaligeteket, az egyik domboldalban egy csacsi legelészik.
 |
| From Andaluzia |
 |
| From Andaluzia |
Persze akármilyen szép volt itt, nem lehetett örökre itt maradni, úgyhogy visszamentünk a városba és bóklásztunk egy sort, ekkor néztük meg a múzeumot is meg a városházát, meg egy templomot. A templomhoz lefele kellett menni, aztán persze visszafelé meg felfele. Egy kis utcában szép kerámiák voltak kirakva, ott bementem a kis boltba, de egy egészen ijesztő bácsi fogadott, valamiért nem tudott rendesen beszélni. Igazából az a helyzet hogy azt sem nagyon értettem hogy most baj-e hogy bementem, vagy azt kérdezi, hogy mit szeretnék, úgyhogy inkább gyorsan kimentünk és inkább lefényképeztük Dávidot banditaként.
 |
| From Andaluzia |
Ezek után pedig elindultunk Granada felé, mert hosszú út állt még előttünk.
Ahogy elhagytuk a várost, a táj gyönyörű volt, nagy zordon sziklák voltak mindenfelé. Szerencsére a spanyolok ezügyben nagyon figyelmesek, és az út mellett volt egy kis pihenőhely, ahonnan csodásan le lehetett fényképezni a tájat.
 |
| From Andaluzia |
 |
| From Andaluzia |
Végül már bőven sötétedés után érkeztünk meg Granada külvárosába. Ez szombaton volt, a 2 napos ünnep előtt, és nekünk kb egy almánk volt a hátsó ülésen. Viszont valahogyan nem volt kedvünk lehajtani az útról, hiába láttuk a Carrefourt meg az Auchant. Gondoltuk, majd ha megérkeztünk, akkor keresünk valami boltot. Hát ez volt amiben nagyon elszámoltuk magunkat.
Amikor beértünk a városba, a GPS természetesen jól megmondta, hogy forduljunk balra ott, ahol le volt zárva az út. Nem baj, gondoltuk, kivételesen nagyjából tudjuk, hogy hol vagyunk, majd a következő sarkon. És ezzel szépen belehajtottunk egy isteni, szombat esti, röpke másfél órás dugóba. Ugyanis valamit eltereltek, vagy lezártak vagy nem tudom, és az El Corte Inglés és a mellette lévő színház forgalma mind ügyesen befolyt 4 sávból egy hátsó kis 1 sávos utcára. És mi ott araszoltunk ebben, már arra gondoltunk, hogy én kiszállok, bevásárolok és 10 méter múlva utolérem a kocsit:) de ezt nem mertük megjátszani, hát inkább végigültük a dugót. Végül csak valahogy kiverekedtük magunkat belőle, és végre úton voltunk a szállás felé. A szállás az Alhambra mellett volt, az Alhambra meg a hegy tetején, több hatalmas parkoló meg egy temető társaságában. Természetesen fogalmunk sem volt, merre kellene menni, a temetőnél kérdezősködtünk, ekkor már este 9 is elmúlt. Végül csak megtaláltuk a hostelt, Dávid kidobott a bőrönddel, és valahol lerakta a kocsit. A hostelben természetesen a 2 napos ünnep miatt kavarc volt és hát a személyzet is inkább ideges volt mint segítőkész, nem is értékeltük eddig, hogy Sevillában milyen szerencsénk volt a sok kedves lelkes angolul beszélő fiatallal. Mindenesetre egyrészt örültünk hogy végre megérkeztünk, másrészt maga a hely az kb olyan volt, mint valami szocialista tábor, egyen kocka szobákkal, emeletes vaságyakkal, papírfalakkal.
Gyorsan ki is akartunk kerülni innen, meg éhesek is voltunk, szóval érdeklődtünk a portán, hogy hol lehetne parkolni, meg hol lehetne bevásárolni. Ez utóbbira azt a választ kaptuk, hogy szombat este van, 2 napos ünnep előestéje, mégis mit gondolunk. ebben természetesen igazuk volt, de ez akkor sem segített sokat. Végül úgy döntöttünk, hogy levisszük a kocsit a városba, és ott keresünk egy parkolóhelyet (az Alhambránál ugyanis a kedvezményes parkolás is annyiba került volna egy éjsazkára, mint a szoba kettőnknek), és majd ott találunk valami boltot. Így is tettünk, bár rendes boltot nem találtunk, csak kínai zöldségest meg olyan kínai éjjelnappali boltokat, amiben hűtést nem igénylő konzerv kaják voltak. Úgyhogy bevásároltunk ebből, szerencsére a zöldségesnél kenyeret is kaptunk.
Aztán elkezdtünk visszafele sétálni, és egy sarkon megláttam a táblát, hogy hamburger, sültkrumpli, sör 5 euró, és tudtam, hogy végre meg vagyunk mentve. Beültünk és életre ettük magunkat, kedves volt a pincér srác, végre nem áztunk, végre nem fáztunk, a sört pedig igencsak megérdemeltük. Azt is megtudakoltuk, hogy lesz-e óraátállítás és merrefelé. Úgyhogy némileg megnyugodva és kisimulva visszasétáltunk a szállásra. Ehhez átsétáltunk Granada belvárosának egy részén, úgy kell elképzelni, hogy a Deák térről indul felfele a Várhegy, van erdős oldala meg városos oldala. Szóval végülis ez is elég szép volt, csak fáradtak voltunk.
Amikor hazaértünk, próbálgattuk a netet, de az nem volt. Lementünk a portára, ahol a morcos nénik eltűntek, helyettük egy kedves olasz bölcsészkinézetű srác volt, mondta, hogy ő az éjszakai ügyelet. Internetet ő sem tudott varázsolni (gyanúnk szerint lehalt a router és senki nem érezte magát felhatalmazva ahhoz, hogy újraindítsa), úgyhogy inkább kimentünk vele elszívni egy cigit. Elmondta, hogy végzett az egyetemen, és most utazgat, és az előző éjszakai portás eltörte a lábát és most 2 hónapig itt fog dolgozni, és nem tud semmit. a lényeg, hogy tudott angolul és jó volt kicsit beszélni valakivel aki nem volt ideges, viszont segítőkész volt, ha nem is hatékony. Aztán elbúcsúztunk és elmentünk aludni.
