Úgy tűnik, hoztunk egy kicsit az otthoni rossz időből ide is. Egész éjjel zuhogott az eső, villámlott, dörgött. Az egyik villámlás után az egész környéken elment az áram. Ez még rendben is lett volna, de pár perc múlva amikor visszajött, akkor az egyik szemben lévő lakásban beindult a riasztó és úgy tűnik senki nem volt otthon, mert csak ment és ment és ment. Olyan volt, mint egy nagyon nagyon hangos tücsök, aki nem akarja abbahagyni a ciripelést. Na erre összegyűlt egy nagyobb tömeg az utcán, akik gondolom arról vitatkoztak mit csináljanak, de ehhez persze túl kellett üvőlteni a riasztót. Megoldás nem született, úgyhogy mindenki hazament, a riasztó pedig szépen ciripelt egészen reggelig.
Reggel amikor felébredtem, már nagyon fájt a fülem, úgyhogy elhatároztuk, hogy megnézzük hogyan működik a spanyol orvosi ellátás. Ki is néztünk a neten egy közeli otorrinolarongologia-t (azaz fül-orr-gégészetet). Szépen elsétáltunk oda, majd konstatáltuk, hogy zárva van. Ezután elmentünk egy közeli rendelőhöz, amit a sétink során fedeztünk fel, de ez is zárva volt. A szemben lévő gyógyszertárban megérdeklődtük, hogy hova lehet menni szombat délben ha az embernek fáj a füle és elirányítottak minket egy pár sarokra lévő kórházba. A betegfelvételnél egyetlen páciens sem volt rajtunk kívül, úgyhogy gyorsan sorra kerültünk. Angolul persze itt sem tudtak. Elkérték a betegbiztosítási kártyámat, az itteni lakcímünket, telefonszámunkat. Látszott, hogy nem nagyon van gyakorlatuk abban, hogyan kell egy külföldi beteget adminisztrálni, de nagyon kedvesek voltak és sokat mulattak miközben a számítógépes rendszerben próbáltak navigálni. A negyed órás procedúra után beküldtek az 5-ös számú rendelőbe, ahol egy dokibácsi már várt és tudta, hogy a fülemmel van baj. Fogott egy ilyen fülvizsgálós lámpát, kb 5 másodpercig vizsgálgatta a fülemet, majd felírt egy fájdalomcsillapítót, meg egy fülcsöppet és elmondta miből mikor mennyit. Természetesen spanyolul, mert angolul ős sem tudott. Az egész nem tartott tovább egy percnél. A gyógyszertárban kiváltottuk szépen a gyógyszereket és most reménykedünk, hogy szépen rendbe jön majd a fülem.
Ami jó hír (Juli nem örül neki annyira), hogy itt közvetítik a motogp futamokat, úgyhogy vasárnap, idén először, végre megtudom nézni Talmácsi versenyét.
innetől Julcsa:
Én azért egy kicsit sem lepődtem meg azon, hogy szombaton fél 1-kor már nincs nyitva minden orvosi rendelő, és kicsit dühös voltam, hogy miért nem mentünk tegnap. Meg azon is aggódtunk egy sort, hogy mégis mennyibe fog kerülni ez az orvoslátogatás. Végül szrintem szerencsénk volt, hogy ilyen közel volt egy kórház. A betegfelvétel közben azon mulattunk, hogy noha egészen sokmindent megértünk, a kommunikációs szintünk egy négyévesé: nagyjából azt tudjuk elmondani, hogy honnan jöttünk, hol lakunk, és hogy mink fáj:) Mondjuk éppen ezért nem mentünk részletekbe a fájdalom mértékét illetően, így Dávid kapott egy csinos adag kodeines fájdalomcsillapítót, amitől most már kicsit el van szállva:) zsibbad a feje és azon röhög, hogy (a spanyol nyelvű leírás szerint) micsoda kellemes mellékhatásai lesznek ennek a fájdalomcsillapítónak:)
A patikában is volt egy érdekes mozzanat: a vonalkodót sniccerel levágták a gyógyszeres dobozokról és ráragasztották a receptre, így mi lukas dobozokkal tértünk haza. A gyógyszerész itt beszélt kb annyit angolul mint mi spanyolul (kérdésünkre, hogy beszél-e angolul azt válaszolta: small)
