Reggel indultunk egy, a reptéren lévő autókölcsönzőből (ahova Dávid minden aggodalma ellenére rendben odaértünk) kaptunk egy egész korrekt kis autót (és nem kellett túl sokat sem fizetni), amivel némileg kialvatlanul, de tele várakozással nekivágtunk nyugatnak. Az első, ami feltűnt, hogy itt a föld vörös, és küzdődő kis zöld izék nőnek rajta növényzet címen. Ezt a beépített Valenciában eddig egyáltalán nem vettem észre. Később aztán, ahogy magunk mögött hagytuk a zázkilométereket, változott a táj, előbb sárgás, amjd sziklás lett. Az autóútat több helyen kisebb -nagyobb hegyekbe vágták, és ezeken lehetett látni a kőzeteket a legjobban: a vörös földet csak kimarkolták (látszott a nyoma), a sziklákat viszont fúrni kellett. Több helyen láttam ugyanazt a nagy fekete lemezekből megformált bikát, amiből egy az egyetemen is áll: ezek váratlanul és látszólag céltalanul pöttyözték a tájat. Később aztán láttunk hasonló műfajú gitáros hombrét és végül, Andalúzia peremén, egy csacsit. A táj egyébként kietlensége ellenére nagyon szép, fennsíkok váltják egymást sziklás-hegyes részekkel, és a amikor egy egy emelkedőről lefelé tarva kinyílt az előttünk elterülő vidék, az egyszerűen csodálatos volt. Általában az út mellett látszottak mezőgazdaság nyomai, Valencia mellet a legtöbb föld valami alacsony piros bokorszerű növénnyel volt tele, de nem tudom mi az. Andalúziába érve pedig egyszerűen nem volt más, mint olajfa, domb domb után szabályos rácsban beültetve, piros földön sötétzöld pamacsok. Az út során többször megálltunk benzukutaknál kinyújtóztani magunkat, és egyszer az egyik különlegesen szép sziklás heggyel szemben fényképezni iss, ott volt külön egy kis kilátó kiépítve. Az út egyébként 516 km, és mivel másunk nem volt, spanyol rádiókat hallgattunk.
Délután fél 6 körül értünk be Córdobába, és már alig vártuk, hogy beeshessünk a szállásunkra. Itt kezdődtek azonban a problémák. Dávid ugyanis szépen előkészített egy internetes útitervet, ki is volt nyomtatva, viszont már téképünk nem volt. És amikor lekanyarodtunk az autópályáról, be Córdobába, akkor bizony rögtön nem találtuk meg az első körforgalmat, amit a leírás említett. Úgyhog yvagy egy órát csalinkáztunk a város legkisseb és legnagyobb utcáin, igencsak tanácstalaunl, mert fogalmunknem volt, merre vagyunk. A cél környékéről volt ugyan egy pici térképünk, de sem utcanevek, sem méret nem volt rajta, szóval próbáltunk ugyan rákerülni, de eléggé reménytelennek tűnt, Főleg mivel az óvárosi rész, ahol a szállás van, összevissza egyirányú, meg leginkább sétálóutca, ahova csak konflisok hajthatnak be. Végül egy kedves hölgy a kérésünkre elmagyarázta, hogy hogyan lehet eljutni a Via Michelin által javasolt út vonal egyik állomásáig, és ez sikerült is, mivel nagyon jó leírást kaptunk, jól felismerhető tereptárgyakkal (park, hidacska, focipálya, kis fehér templom). Csakhogy: amikor végre már a kijelölt útra rátalátunk, kiderült, hogy a Via Michelin nem tudta, hogy az általa használt híd (és mellesleg a szemben lév rakpart is) le van zárva. na itt már kezdett igazán elegünk lenni. Annyi előrelépés történt, hogy most már rajta voltunk a térképen, tudtuk legalább nagyjából, hogy merre vagyunk. Úgyhogy elindultunk visszafelé amerre tudtunk, és megpróbáltunk a cél közelébe kanyarogni. amikor már azt gondoltuk, elég közel vagyunk, egy helyen megint nekiálltunk kérdezősködni, és kiderült, hogy igazunk is volt, onnan csak 5 percre van a szállás gyalog... node kocsival, hát az elég reménytelen, inkább hagyjuk ott. Jobbat sajnos nem tehettünk, egy kicsi utca mélyére beparkoltunk, és elmentünk a szállásra, ami tényleg nagyon közel volt, és ahol szerencsére kaptunk részletes instrukciókat, hogy mit csináljunk a kocsival. A szállás ugyanis 1 utcára van a folyótól, és a rakpart le van zárva, és ezért lehet ott parkolni. Nem nagyon bíztunk benne, hogy lesz hely, de azért visszamentünk a kocsiért és vsszajöttünk vele a rakpartra, és láss csodát, valaki az orrunk előtt parkolt ki! úgyhogy lárva, hogy végre egy probléma megoldja önmagát, rögtön megvidámodtunk, nagyon nagyon boldogan otthagytuk a kocsit, és visszamasíroztunk a szállásra. Ennél közelebb egyébként lehetetlen lett volna parkolni.
A szállás egyébként egészen elképesztően jó helyen van, az óváros közepén, aranyos kis macskaköves utcácskák mélyén, 3 sarokra a nagy katedrálistól. A szobánk tiszta, a tulaj vagy nemtudom kivel beszéltünk, nagyon segítőkész volt, kaptunk térképet, és wifi is van. Úgyhogy miután végrde letettük akocsit, elmentünk gyorsan bevásárolni (nem tudunk minden nap mindig étteremben enni, úgyhogy lesz sok szendvicxsezés, ami hűtő nélkül nagyon izgi feladat). Nem siettünk a bolthoz, bóklásztunk a macsaköves kis utcákon. Hazaérve kicsit pihentün, aztábn elmentünk egy nagyot sétálni.
Córdobát mindketen lélegzetelállítóan szépnek talájuk. Egyrészt ott vannak a régi városokra jellemző labirintisszerű ki sutcácskák, ez Dávidnak nagyon tetszik. Természetresen minden épületen van csempe, általában a bejárat mögött kb 1 méter magasságig, ettől én vagyok oda (egyébként a mi szállásunkon is). Aztán minden házon a díszítés rájátszik az arab motívumokra és ettől nagyon szép az egész. Közben meg katolicizmusba van áztatva, többször botlottunk kis kápolnákba égő mécsesekkel, egymillió templom van, és minden utcát legalábbis engesztelő szűzanyának hívnak (ok nem mindet, de sok ilyen van.) Maga az óvárosi rész nagyon szépen meg van csinálva, pl minden utcanév fura, régi nyomtatott betűkkel és sokszor csempéből van kiírva. Kicsit zavaró, hogy néha az éttermek is ilyennel írják ki a nevüket. Ami mindkettőnknek nagyon tetszik, az az utcák borítása, amit itt kavicsokal oldottak meg. A sima utcácskákban öklömnyi barna kavicsok vannak a járdába ágyazva, a díszesebb terecskéken, lépcsősorokon pedig kisebb fehérek, amik közt helyenként sötétszürke kavicsokból álló minta fut. Amerre sokan járnak, ott a kavicsok egészen le vannak kopva, máshol vizsont teljesen kerekek. A nagy kavicsokon mondjuk kicsit kényelmetlen járni, és tűsarkúval bármelyik teljesen reménytelen lenne szerintem. Látványnak viszont csodálatos, ez lehetett az igazi macsakakő.
Ami még hihetetlen, az az időjárás, amikor megérkeztünk, 28 fok volt, mondjuk ettől nem lett kellemesebb az egyórás reménytelen csalinkázás, de nagyon jó érzés elszökni a tél elől:) még egy kicsit hordhatom a szoknyáimat:)
Ezen kívül, az utcákon és a parkokban a fák narancsfák, ugyanazzal a magátólérthetődőséggel, mint ahogy otthon mindenhol van vadgesztenye. És nő is rajtuk gyümölcs, rengeteg, mondjuk a legtöbb zöld még, és időnként egy-egy érettebb darab tompa puffanással leesik a földre. A narancsfák egyébként nem olyan nagyon magasak, elég kerek a lobjuk, és sok vastag zöld levelük van, nagyon szépek. Az a helyzet, hogy meg is kóstoltunk egyet, mert először nem tudtuk, hogy mi az, hát éretlen narancs volt:) ezen kívül pedig természetesen vannak pálmák, kétfajta is, az egyik soksok pici fekete magot szór maga köré, a másik pedig datolyát. Igen, ugyanazt a datolyát, amiből anno Zoltán nagypapa köpte a saját szobapálmáját:) Továbbá rengeteg szökökút van, ha csak van egy szép szobruk, akkor csinálnak köté egy tavat, és spriccelik vízzel, a lényeg, hogy csobogjon:)
Az esti sétát egy sörözőben zártuk, ahol (annak ellenére, hogy végülis a turistanegyed szélén vagyunk) végre értelmezhető áron kaptunk sört (értsd budapesti drága, nem londoni olcsó:)). Most pedig kialusszuk magunkat holnapra. Wi-fi, az mint említettem, van, most már térkép is lesz (Dávid telefonján, az egész eltévedősdi csak azért volt mert oda elfelejtettük letölteni Andalúzia téképét), képek pedig itt vannak: http://picasaweb.google.com/siklosi.david/Andaluzia# . A tank az nem tévedés, az is volt idefele az úton:)
