Még korábban a héten láttam egy söröző előtt kiírva, hogy szombaton 8-tól Barca-Valencia mérkőzés lesz. Mivel itt az életnek szerves része a foci, úgy gondoltam, egyszer el kell menni focimeccset nézni. Na nem a stadionba (ezt a meccset úgyis Barcelolában játszották, és itt is elég drága a jegy), hanem a sörözőbe, ahol a többi jónép is nézi. Úgyhogy ma Dávid squashozás után elhívta Javiert és Shafik-ot focimeccset nézni, és a fiúknak nem is kellet sok győzködés. Nizar és Rosi sajnos nem tudtak jönni, mert tanulniuk kell, de így négyen is elég jól éreztük magunkat. Az egyetemnél talákoztunk, mert onnan két utcára már egy olyan városrész jön, ami tele van kocsmákkal és egyéb szórakozóhelyekkel. Odafele a fiúk természetesen megemlítették Puskást, és elmondták, hogy spanyolul a beceneve Cañonito, ami annyit tesz, hogy ágyúcska (Puskás nevét nem igazán tudják jól kimondani).
A söröző elég egyszerű volt, nagy asztalokkal, de minden falon volt egy tv vagy egy kivetítő, és a Gol nevű focicsatorna ment. Amikor megérkeztünk, elég üres volt még, de 8 körül megtelt a hely. Előttünk egy 12 éves-forma fiúkból álló csoport ült, lehet hogy focicsapat voltak, és rajtuk kívül is sok gyerek (és lány) volt. Persze a legtöbben a Valenciának szurkoltak, de volt pár Barca-pólós ember is. Sörből az egyszerűség kedvéért kancsóval kértünk (1 liter), és külön kellet kérni, hogy egydecisnél nagyobb poharakat adjanak már... Shaffik porblémázott is eleget rajta, de egyszerűen nem tudtak neki keríteni egy rendes söröspoharat (ezek azoknak a söröskupáknak az egyszerűbb változatai voltak, amikben a belga sört szokták adni, de még mindig leginkább borospohárra emlékeztettek). Hiába, a sörözés errefelé egészen más. Otthon mindenkinek személyre szóló söre van, itt ez is egy olyan megosztós dolog, mint a bor. Viszont: kaptunk hozzá mogyorót, olivabogyót, és kicsit később patatas bravas-t, ami végülis sültkrumpli, fokhagymás majonézzel, és paprikával megszórva.
A meccs maga elég izgi volt, az első gólt a Valencia lőtte, és volt nagy ujjongás meg tapsolás meg lábdobogás meg kurjongatás. Aztán sajnos a Barca is lőtt 2 gólt, annak kevesebben örültek. Közben mindenféléről beszélgetnünk, ezt kicsit megnehezítette, hogy egy sorban ültünk, mint a moziban.
A meccs végén hirtelen kiürült a hely, és a fiúk javaslatára átmentünk egy rock kocsmába, amit Assassinnak hívnak. Itt egyrészt kellemes, angol és amerikai indie-rockra emlékeztető zene szólt, másrészt, amint beléptük, megláttunk egy kedves régi ismerőst: egy csocsóasztalt! Méghozzá nem is akámilyet, hanem egy hatalmas, régi, fából készült darabot.
Miután megbeszéltük, hogy egyikünk se tudja, hogy van a csocsó angolul, nekiláttunk használatba venni az asztalt. Irtó fura volt játszani, ugyanis a bábuk fémből voltak, és emiatt a rudakat nehezebb volt kezelni. Ráadásul nagyobbak voltak, és szétterpesztett lábbal álltak (nem vigyázzban, mint itthon) és az elhelyezkdésük is kicsit más volt. És minden alkalommal, ahogy beleértek a labdába, kicsi fémes csilingelés szólt:) a pontok számolásához sem a szokásos rúdon húzogatós gombsor volt, hanem az asztal mindkét oldalán volt egy állvány 7 kerek lyukkal, amibe hogy hogynem, pont belefért egy söröspohár. Úgyhogy amikor valaki gólt lőtt, akkor egy lukkal arrébb tette a söröspoharát, és így számoltunk. A labdákat pedig nem az asztal oldalán kellett bedobni, hanem az asztal szélén mindkét oldalon középen volt egy fémlemez, és arról pattintotutk be. Szóval igazi karakteres asztal volt, és amikor megszoktuk, akkor szarrá is vertük a fiúkat:) a legutolsó gólt én lőttem, és csak annyit mondtam: hát ja, mi is focis nemzet vagyunk:)
Csocsózás után pedig tökfáradtan hazamentünk. A fiúk persze még mentek tovább táncolni, gyerek volt még az idő. De én igencsak sörös voltam, úgy látszik, korsó sörből nem tudok annyit meginni, mint egy fiú, de pohár sörből igen:)
