Cádiz egy kikötöőváros, egy pici félszigeten van, amit csak egy keskeny földnyelv köt a parthoz. Az egész olyan kicsi, hogy helyenként nem lehet 3 utcánál messzebb kerülni a parttól. Nem tudom, hogy az óceán vagy az aktuális időjárás miatt volt-e de állanódan tépett a szél, alig győztünk menekülni előle.
A fő élményünk Cádizzal kapcsolatban, hogy olyan volt, mintha az egész város le lett volna zárva felújítás miatt. A régi római színházat és az új, modernet sem tudtuk megnézni, mert éppen csináltak rajta valamit. Ennek ellenére a város leginkább ütött-kopottnak tűnt, főleg Córdoba frissenmeszelt középkoriságával összevetve. Persze biztosan a sok sós pára meg a szél nem segít az állagmegóvásban. Másrészt, itt nem nagyon van hely arra, hogy az új város körbenőjje a régit, így itt nem is nagyon volt klasszikus óváros. Persze a parton voltak régebbi építmények,meg sok icipici kanyargós utca, de ott is voltak új épületek, meg iskolák, meg boltok, meg piac, meg körülötte árusok, de nem turistabüngyürke-árusok (ezek behúzódtak a szél elől a templomokba), hanem ócskakínairuha-árusok. Szóval működő, szűk utcákon tekergő, szél elől menekülő város.
Reggel kocsival közelítettük meg a várost, és egy parkolóban hagytuk az autót. Utána addig mentünk befelé, amíg először egy térképre, utána pedig egy kávéra nem tettünk szert. Igazi kávézót (értsd nem kocsma) csak a városházával szemben találtunk, ott éppen elegáns emberek vártak láthatóan egy esküvőre. Itt terveket készítettünk, és nekiindultunk. Először megnéztük a kötelező katedrálist, ami nem volt olyan nagyon szép, de van kriptája,így a templom összes tehetős jótevőjének a nevét elolvashattuk márványtáblákon. Itt találtuk ezt a figyelmes felirtatot is:
 |
| From Andaluzia |
Ezek után a szokásos templomtól templomig tartó sétát folytattuk, időnként kimentünk a partra nézelődni, de annyira fújt a szél, hogy inkább csak a házak között bujkáltunk. A házak közt viszont a szűk utcákon sok ember volt, sok autó és kevéske hely. Egy cukrászda kirakatában láttunk sok egyforma csőszerű édességet, amik mindenféle fajtában voltak. Úgy döntöttünk, hogy ez helyi specialitás, és vettünk egy kávésat meg egy narancsosat. Kiderült, hogy ez valami szent valaki valamiyen ünnepe alkalmából készült édesség, de már a nevét elfelejtettem. Maga a cucc viszont a szokásos mandulás cukros túlédes izé volt, sajnos nem volt olyan finom, mint amiylen jól kinézett nagy halmokban a kirakatban. Jártunk a piacon, átmentünk keresztbe, és láttunk sok nagyon izgi halat, pl egy hatalmas egész vörös tonhalat.
 |
| From Andaluzia |
A piac után mentünk tovább és megnéztük a part menti építményeket, főleg bástyák maradványait, Van egy várféle az óceánban is, amire még egy kis földnyelven lehet kisétálni, de fél út magasságából már úgy tűnt, hogy az is zárva van, így visszasétáltunk. Aztán mentünk tovább, amíg nagyon nem kellett pisilni, és akkor szerencsére szembejött valami kultúrális központ, teremészetesen Reina Sofia. Az épület maga belülről nagyon kellemes volt, és főleg, volt benne egy tök jó szoborkiállítás. Valami cádizi származású szobrász munkái voltak kiállítva, amik nagyon tetszettek nekünk, és örültünk, hogy találtunk valami érdekeset végre. Meg valamit, ami nem volt zárva.
 |
| From Andaluzia |
 |
| From Andaluzia |
Ezek után már viszafele vettük az irányt, de azért gondosan útbaejtettük azt az utcát, amelyiken a város minden második villanyoszlopán lévő plakát szerint Rodin kiállítás van. Ezzel szerencsénk is volt, miközben a város éppen a délutáni sziesztájából ébredezett, mi a kiállított szobrokat csodáltuk. Igazából nem hittük elsőre, hogy az igazi Rodin-eket csak úgy kirakják az utcára, de aztán arra jutottunk, hogy egy bronzszobornak többet is ki kell bírnia, mint pár hetet egy álmos kisváros sétálóutcájában. Természetesen ott volt a Gondolkodó is.
Összeségében sajnos Cádiz nem volt olyan nagy élmény, nem volt sok látnivaló, nem volt kellemes ott lenni (a wikipedia szerint sok kis terecske van a városban, na ezekből egyet sem sikerült megtalálnunk), lerobbantak voltak házak, tépett a szél.
Viszont nagyon eltökéltek voltunk, hogy ha már itt vagyunk az óceán partján, akkor valami finomat szeretnénk enni.Hazafelé Cádizból a kocsiból láttunk egy Popeye nevű éttermet, ami valamiért érdekesnek tűnt. Megnéztük neten, bíztatóakat írtak róla, úgyhogy este 9-kor kocsiba ültünk és odamentünk. Ugyan egy árnyalattal drágább volt, mint szerettük volna, de azért maradtunk, és nem bántuk meg, mert nagyon finomat ettünk. Én sima rántott tintahalkarikákat kértem, Dávid pedig valami halat, "a la Popeye". A hal neve spanyolul Utra, na ez nem sokat mondott nekünk, utólag megnézte Dávid, és állítólag tengeri keszeg. Na ettől sem vagyunk okosabbak. Lényeg, hogy a tintahalam a környékről származott, és az Utra is a környék jellegzetes étele. Ráadásul isteni finom volt a hal, valószínűleg eredetlieg sóval sütve, és valami remek finom pikáns szósszal volt leöntve. A két kaja kettőnknek pont elég volt, remekül jóllaktunk. Ráadásul a hely meg a kiszolgálás is kellemes volt, szóval igencsek elégedetten távoztunk.
