okt
2

Küllők és kagylók

| Szerző: nellgwyn | 4:48 pm
A tegnapi posta meghozta a Valenbisi kártyánkat. Ez a bérlethez hasonló chipkártya, ezzel lehet biciklit kölcsönözni. A rendelés óta kiépítették a környékünkön is az állmásokat, így a legközelebbi itthonról 3 percre van. Rögtön ki is próbáltuk a bicajokat, elmentünk vásárolni. Érzésre kicsit nehézkesek, de alapvetően kényelmesek és jól kitaláltak ezek a bringák, van elől ksoaruk, dinamós fényszóró elöl és piros villogó hátul, beépített biciklilakat, könnyen állítható ülés. Van rajta váltó is, ami pöccre megy, 3 fokozatos. A fokozatok érzésre a következtők: normális bicajozás; mi van itt, gyerekek, lejtő?; és úristen, kiakadt a lánc:) nem véletlenül minden bicaj mindig a "legnehezebb" fokozaton van hagyva. A rendszert ugyanaz a cég üzemelteti, mint a párizsit, lehet, hogy az ott használt bicajokat hozták ide is. Viszont ellentétben Párizzsal, Valencia lapos mint a papalcsinta, hídnál meredekebb dologra nem kell felmenni, így itt ezek a könnyű fokozatok teljesen feleslegesek. Nem baj, legalább nem tud az ember túl gyorsan menni, itt úgyis úgy érztem, hogy én veszélyesebb vagyok a gyalogosokra, mint az autók énrám. Itt ugyanis majdnem mindehol a gyalogjárdával egy szinten megy a bicikliút (itt a járdák is sokkal szélesebbek, mint otthon), így igazából nem az autókra, hanem az ugráló gyerekekre meg kiskocsis nénikre kell figyelni. Azt hiszem a biciklis futárok ezt utálnák, persze bárki nyugodtan lemehet az autóútra is. Én sebességileg meg mindenileg biciklivel is gyalogos vagyok, nekem ez az elrendezés tökéletesen megfelel. És igazán élvezetes volt bicajozni:)
A valenbisi rendszert egyébként júniusban adták át, és az utolsó állomásokat épitík most ki. Nem fedi le az egész várost, a délnyugati részen  (kb a város harmadában) nincs egyetlen megálló sem, de a másik irányba egészen a város szélig szépen egyenletesen sorakoznak a megállók kb 500 méterenként. A rendszer még a valenciaiaknak is új, mindkétszer, miközben elvettük a biciklinket a megállóról, valaki megállított minket, hogy megkérdezze, hogyan lehet biciklihez jutni:) elővéve legszebb spanyolságunkat, szépen elmagyaráztuk, hogy interneten kell előfizetni és küldenek egy kártyát.
 
Vásárolni egyébként a Carrefourba mentünk, amiről annyit tudtunk, hogy fogunk ott kapni párnát, mert a postaládánkban találtam egy lakberendezős katalógust. Erre kiderült, hogy ez olyasmi, mint a Tesco. vannak sajátmárkás termékek is természetesen, bár a carrefour gombakrémleves-por alapján nem nagyon ígéretesek. Viszont általában a választék nagy (vagy csak nem ismerem az itteni márkákat) és a cuccok jó minőségűnek tünnek, és nem drágák. Így párnán kívül vettünk nekem pizsamát, sört és édességet is. Nekem tetszik ez a bolt, mert minden egy helyen van. Meséltem, hogy van sok gyógyszertár, de a háztartási bolt intézménye szerintem nem létezik (csak parfüméria van meg sminkbolt meg fodrászkellék bolt), így fogalmam sem volt, hova menjek körömlakklemosót venni, és itt végre találtam. A carrefour maga egy kisebb bevásárlóközpont belsejében van, ahol van egypár cipő meg ruhabolt (mango, pull and bear, bershka persze), meg az illatok alapján valahol egy mozi is. igazából tetszett a hely és nincs is messze, 10 perc bicajjal. Korábban délután voltunk az El Cortes Inglésben, de az nem tetszett, egyrészt drága volt, másrészt olyan, mint otthon a skála, hogy egy térben vannak a különböző márkák kirakva, így a választék még számomra is teljesen átláthatatlan. 
 
Ma pedig ebédre a Dóri által linkelt recept alapján clam chowdert főztem. Ez egy sűrű zöldséges kagylóleves, én a manhattani verziót választottam, mert az könnyebb, majd télen a tejszíneset főzöm. Ebben a levesben a zöldség az zöld színű kaliforniai paprika (kicsit édesebb mint a mienk), zeller, paradicsom, krumpli. A clam nevű kagyló kell bele, amit a google translate szerint almeja-nak hívnak, iylet találtam is a piacon. A nehéz dolog az volt, hogy a levesbe "clam juice" is kell, ami valami, ebből a kagylóból készült lötyi, és ezt bizony nem találtam. Azt hiszem, olyan, mintha zöldség alaplevet próbáltam volna venni. Persze amerikában ez teljesen létező termék. Úgyhog yegyszerűen vettem egy konzervet ugyanebből a fajta kagylóból, annak is van leve. A végeredmény egy sűrű, finom zöldségleves lett, kis pikáns ízzel a bacontől és tengerízű kagylófalatokkal. A friss kagylók pedig mind szépen szétnyíltak hálistennek. Köszi Dóri a receptet! megtartjuk:)
From Valencia
 
Találunk itt egyébként ízben a TV paprikához hasonló paprikát is, ez úgy néz ki, mint otthon a "hegyeserős" csak kicsit sötétebb és nagyobb. Holnap ebből lesz lecsó:)

A bejegyzés trackback címe:

https://evalencia02.blog.hu/api/trackback/id/tr892339739

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása