Sevillában még egy turistalátványosságot nem néztünk meg, ez az Alcazar. Felkészületlenségünkre jellemző, hogy fogalmunk sem volt, hogy mi ez, csak azt láttuk, hogy sorok vannak, és még szerda este mondták a többiek a vacsoránál, hogy azt azért ne hagyjuk ki. Úgyhogy délelőtt, mielőtt elindultunk volna Cádiz felé, megnéztük az Alcazart, ami egy királyi palota, és igazi arab építészet, és igazából nem értem, miért az Alhambrába járnak az emberek. Teljesen váratlanul ért minket a sok díszítés, a termek, a kertek, gyönyörű volt az egész, szó nincs rá, annyira. Teljesen tátva maradt a szánk. A termek közt oszlopos ajtók, és minden íven másmilyen volt a díszítés, egyszerűen nem volt két teremben ugyanolyan. Az ember állandóan a nyakát nyújtogatta felfelé. Az udvarocskák is gyönyörűek voltak, békések, zöldek, szökőkutasak. Szegény Dáviddal kb minden csempét le akartam külön fényképeztetni, egy kicsit morci is lett, de aztán látta, hogy komolyan gondolom:) tényleg lenyűgöző volt az egész. A palota mögött van egy hatalmas kert is, illatos növényekkel, nagy fákkal, sövénylabirintussal, meg angolkerttel. Ez a múlt századokban működő intézmény volt, fontos dokumentumok keltek ezekben az épületekben, amiket szerencsére bölcsen meghagytak, illetve restauráltak, és most igazán nagyon pompásak. Az a helyzet, hogy most nem nagyon tudok mondani mást, mint hogy nézzétek a fényképeket, mert ezt elmesélni úgyse lehet. Maga az Alcazar olyan, mint egy oázis, mert az egész nagyon tágas, a város maga meg olyan pici szűk utcákból áll, hogy egy biciklista is alig fér el. és nyaranta nyilván őrjítő meleg van (ha október végén melegünk volt, mi lehet itt augusztusban?), ez a palota meg csupa árnyas fa, hűs udvar, csobogó víz.
Teljesen boldogan és feldobva indultunk Cádiz, illetve szálláshelyünk, La Barrosa felé. Most a táj nem volt annyira hűde, és természetesen eltévedtünk, de hát ez már kezdett megszokottá válni. Viszont amikor rmegérkeztünk a szállásra, akkor nem voltunk annyira elragadatatva. Ugyanis ez egy partmenti nyaralófalu, és ősz lévén teljesen kihalt volt, pont olyan, mint Siófok télen. A szállásunk tényleg a tengerparton volt, egy étterem fölött volt néhány szoba. Sajnos ez nem volt igazi hostel, szóval a Sevillában megszokott kényelemről, mint pl asztal, tányér, hűtő, le kellett tennünk. Azért nagyon kedvesek voltak itt is, eligazítottak a szupermarket felé, és nem sértődtek meg, hogy a tartózkodásunk alatt végig nem rendeltünk semmit az étteremben. Úgy döntöttünk, hogy az, hogy még ilyenkor is kivesszük a szobát, az nekik talált pénz, és nem zavartattuk magunkat, kempingeztünk:) Meg azért az sem semmi, hogy az emberé kb a egész kies, szélfútta óceánpart. Van azért ennek is egyfajta vad szépsége.
 |
| From Andaluzia |
Úgyhogy lepakoltunk, majd elmentünk sétálni az óceánpartra. Azért nagy élmény ez, az óceán elég hangos, meg hullámzik meg hideg, meg fúj a szél mindig, tépi a pálmafákat. Gyűjtöttem kicsit kagylót, és mezítláb sétáltunk a homokban. Amikor hűvös lett, elmentünk eg ynagyobb boltba és bevásároltunk ezt azt, vacsira, meg egy üveg bort is vettünk. Otthon aztán rájöttünk, hogy se poharunk, se bornyitónk, úgyhogy mé gyorsan kerestünk egy környékbeli kisboltot, ahol vettünk kellékeket. De ez azért nemvolt olyan egyszerű, mert főleg bezárt étter,ek voltak körben, és ez is egy amolyan strandfelszerelés-szárazelem bolt volt.
Mindenestre mindezekkel felszerelkezve kiültünk a teraszra és berendezkedtünk az esti programhoz: naplemente az óceán felett. A felhők és a szél ellenére ez csodásan sikerült, megittunk egy üveg finom bort, ettünk hozzá isteni sajtot, és néztük, hogyan változik az ég, hallgattuk a hullámokat ahogy a partnak futnak. Csend volt, csak a szél és a hullámok voltak, és mienk volt az egész.
 |
| From Andaluzia |
Este aztán már elég hideg volt, úgyhogy csak bevackolódtunk a szobába, és sorozatokat néztünk (amit otthon is szoktunk). Kellett egy kis pihenés.
