Ma ebédmeghívásunk volt David itteni barátaihoz, Nizarhoz és Rosahoz, akik egy Valencia melletti kis faluban, Arboyaban laknak. ezt úgy kell elképzelni, hogy Óbuda, Főterestül és faluházastul falunak és külön közigazgatási egységnek van titulálva. Bár az igaz, hogy a Valenciát körülvevő körgyűrűn kívül van, viszont meegy oda, sőt onnantól még a hatodik faluba is a metró (ugyanaz, mint ami a reptérről jön, pont Valencia másik oldaláról), szóvalzt képzeljétek el, hogy a csepeli hév kimegy Szentendrére, amit itt Rafaelbunyolnak hívnak. Node vissza, Alborayahoz, ami elsőre főleg nagy lakóházakból áll, azért nem olyan nagyon csúnya panelekből, de ez egy új építésű rész, kb 30 éve nőtt a falu eredeti magja köré, ahogy Valencia hirteken benépesült. 

Az ebédmeghívás nemcsak nekünk szólt, hanem természetesen Davidnak is, továbbáNizar egy jóbarátjának, és ott volt Rosa bátyja és öccse is, akik úgy látszik mindketten itt laknak, úgyhogy összesen 8-an ültük körbe az asztalt. Amikor megérkeztünk, én rögtön bevetettem magam a konyhába (ami elég kicsi volt) hogy megnézzem mi folyik ott, és hogy segítsek Rosinak. Ami egyébként elég vicces volt, mert Rosival spanyolul beszéltünk, és mindent kétszer és lassan el kellett mondania. de azért mindent akkorára vágtam amekkorára kellett, megfelelő hozzávalókat használtam, szóval működött a dolog. Másról is beszélgettünk, persze kicsit akadozva, Rosi próbált mindent egyszerűen mondani, pl elmagyarázni, hogy az a munkája, hogy telefonon beszél emberekkel. Mindeközben én kicsit átkozoódtam magamban, hogy milyen buta helyzet már az, hogy azt simán megérteném spanyolul, hogy "ügyfélszolgálat", de azt nem tudom mondani, hogy odaég az olaj.  

From Valencia

Mindeközben meglestem, hogy készül itt a paella (tengeri állatkákkal), a tintahalkarika, mit kell csinálni az egész rákkal, ilyesmit. A paella az itt kicsit olyan, mint otthon a húsleves + rántotthús kombó, hogy az ember arra hívja meg a családját meg a barátait, kivéve hogy a paellát úgy látszik, nem olyan sok idő elkészíteni. Mondjuk nem tudom, Rosié mennyire volt autentikus, pl az első fűszer, amit beletett, a sárga ételfesték volt. Persze nyilván ez eredetileg sáfrány vagy kurkuma, de lehet hogy az a tengeri cuccokhoz nem megy, vagy ez egy mezítlábas verzió.  meg azt is megbeszéltük, hogy nem a megfelelő fajta rizst használja (paellához speckó rizs dukál). De azért végén nagyon finom lett. Párhuzamosan elkészítettünk egy sor falatkát, amit a fiúk el is tüntettek, amíg mi főztünk, és a végén rántott tintahalkarikát is csinált Rosi. Én pedig elkészítettem egy tál boqueront, amit úgy kell elképzelni, hogy az ember vesz eleve ecetes szardellát a boltban, és aztán tesz rá fokhagymát, olívaolajat és ecetet. nagy truváj:)

From Valencia

Szóval minden nagyon finom volt és nagyon jó volt így sok emberrel együtt enni egy családban, és én nagyon röültem, hogy bekerülhettem egy spanyol konyhába.  egeszre is ettük magunkat, és lig bírtunk megmozdulni. ebéd után beszélgettünk, a srácok kikérdeztek minket, hogy mi is van most otthon ezzel a gáttal, ezt Nizarnak kellett fordítani, mert ezt nem tudom elmondani spanyolul. Amikor kicsit összeszedtük magunkat, felkerekedtünk, hogy megnézzük a falut, és utána megkóstoljuk a horchatát. Almoraya ugyanis arról híres, hogy itt van az ország legjobb horcsátája. A horcsátáiag azonban nem jutottunk el, mert a falu belsejében valami nagyon érdekes dolgot találtunk (és hogy mit, azt Dávid meséli el holnap, tessék izgulni:))